Aranymadár. Tanulmányok Tánczos Vilmos tiszteletére

Tanulmányunkban három, a történeti Magyarország délkeleti, Erdéllyel határos hegyei között megbúvó, ma szinte tisztán románok által lakott kistelepülés, Kristyor, Ribice és Kéménd templomáról, az ezekben fönnmaradt freskók kapcsán pedig, a régi Magyarország nemzetei közötti békesség zálogáról, a középkori Magyarország fundámentomát jelentő állameszméről s annak mindennapi vetületéről a hungarus tudatról szeretnénk szólni. Ennek igen fontos megnyilvánulása, mintegy pecsétje volt a három szent magyar király, Szent István, Szent Imre és Szent László ábrázolása. Ez az ikonográfiai típus a 14–16. század között terjedt el és nem csupán a magyarok és erdélyi szászok római katolikus templomainak falain, hanem a románok által használt és kifestett templomokban is több ilyen alkotás maradt fönn. A békés együttélés egyik megnyilvánulása, hogy egy templomot több felekezet is használt megosztva, mint az itt elemzett Kémend esetében is. Ezen freskók alapvető közösségképző elemként voltak jelen, tértől és időtől függetlenül az orális hagyományokban és a közösség rítusaiban is detektálható hatással bírtak. Annak érdekében, hogy a magyar középkor szemléletmódját és lelkületét megértésük, szeretnék néhány alapkérdést is tisztázni írásunk meglehetősen szűkre szabott keretei között.