Aranymadár. Tanulmányok Tánczos Vilmos tiszteletére

A szerző tíz évvel ezelőtt a budapesti Néprajzi Múzeumban készített egy állandó kiállítási tervet. Azt vetette fel, hogy a hagyományos népi-paraszti kultúrát a kép, a vizuális kultúra fogalmával és vizualizációs eszközök alapján látványként kellene bemutatni. A kiállítás nem valósult meg, de ez a megközelítés ma még aktuálisabbnak tűnik, amikor a mindennapi vizuális és vizualizált tapasztalatok a világ gyökeresen új szemléletét kínálják – beleértve a múltat is. A kiállítás azt a komplex 19. századi folyamatot kívánta bemutatni, amelynek során a magyar politikai osztály és a társadalom felfedezi, beilleszti önképébe a népet. Ez a folyamat szerves kapcsolatban áll a kor meghatározó eszméivel. A folyamat kerete a nemzeti kultúra kialakítása. Ez a modernizációs folyamatok legfőbb, leglátványosabb kulturális és ideológiai vetülete, amely a 19. század kezdeteitől képileg jól ábrázolható. Ennek részeként a század utolsó harmadában jön létre a néprajz. Arra törekedett, hogy a nép alakuló képét, látványát érvekkel, információkkal lássa el, de egyúttal fel kívánta venni a harcot a romantikus, tudománytalan fantáziákkal is. Az értelmezésnek négy lehetséges szempontja, magyarázati elve javasolható. 1. a képalkotás történetiségének elemzése, 2. a történeti folyamatok európai beágyazottság, 3. a reprezentáció mint értelmező és kritikai eszköz, 4. a bemutatás fókusza a személyes, az egyedi és a konkrét.