Járvány-lét-helyzetek. A Covid19-világjárvány hatása a mindennapokra és a társadalomkutatásra (Kriza Könyvek, 49.)

A Covid19-járvány társadalmi képződmény, léte a szubjektumoktól, azoktól az egyénektől, közösségektől és csoportoktól függ, akik elképzelik, leírják és létrehozzák a szabályait. A társadalmi objektumok nem léteznek az őket létrehozó, inskripció formájában rögzítő társadalmi aktusok és az ezekre épülő hiedelmek, illetve mindennapi gyakorlatok nélkül. A járvány ebben az értelemben társadalmi gyakorlat eredménye, kulturális képződmény. Olyan sajátos léthelyzet, melynek jellegzetes fiziológiája és dinamikája van, a megszokott mindennapoktól eltérő időtapasztalatot termel, illetve sajátos tematikai, ideológiai, retorikai, kommunikációs specifikumok jellemzik. Egyszóval sajátos kultúrát termel. A járvány, mint életszervező és mint értelemképző jelenség beépül az egyéni és a kollektív világokba, részévé válik a helyi világ mindennapi rutinjainak, de egyben ki is kezdi a helyi közösségek szimbólumait és világképét. Relativizálja vagy leváltja a korábbi életvezetési rutinokat és ezzel együtt sajátos konfliktusokat gerjesztenek (gondoljunk csak a maszkviselésre, vagy a fizikai távolságtartásra), bizonytalanságot eredményeznek, új interpretációkat tesznek szükségessé.

A koronavírus hatására a világ múzeumai 2020-ban és 2021-ben zárva tartásra kényszerültek. Mivel a múzeumok számára létfontosságú volt, hogy meg tudják-e őrizni nyilvánosságukat az online térben, be tudják-e tölteni funkcióikat, láthatóvá tudjak-e tenni, mit történik a látogatótereken túl egy intézményben, a munkatársak rákényszerültek, hogy „megnyíljanak” az online terek előtt, elgondolkodjanak azon, miként tudják az eddigi digitális tartalmaikat hasznosítani. Ross Parry „posztidigitális múzeum” modelljét segítségül hívva a tanulmány célja, hogy bemutassa, a múzeumok offline és online terei közelebb kerültek-e egymáshoz, fejlődtek-e a múzeumi szakemberek digitális kompetenciái és az intézmények internetes szolgáltatásai.