Múzeumi örökség és múzeumi kommunikáció (Kriza Könyvek, 51.)

A tanulmányok annak problémakörét taglalják, hogy a kelet-közép-európai térségben mi jellemzi a digitális technológia múzeumi adaptációjának folyamatát, valamint a digitális technológiának a kiállításszervezésben betöltött szerepét, másrészt – ez előbbivel mintegy szoros összefüggésben – a múzeumi online kommunikáció folyamatát. A szerzők a múzeum és örökség kapcsolatát, a múzeum, kommunikáció és digitalizáció kérdéskörét, a múzeumi kiállítások formanyelvét, illetve a látogatói elvásások témakörét elemzik.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum működésében ilyen vagy olyan formában, de a kezdetektől fogva megjelenik a társadalmi érzékenység, a társadalmi múzeum jelleg egy-egy vonása. Az elmúlt időszakban mindez még strukturáltabb, tudatosabb szemléletté vált, amely áthatja az intézmény tevékenységének megannyi dimenzióját. Jelen írásban nem célunk a társadalmi múzeum fogalmának elméleti körüljárása, hanem esettanulmányként annak a bemutatása, hogy egy országos múzeum milyen működési területeken tehet azért, hogy társadalmi felelősségvállalása tartalommal teli, hiteles attitűd legyen. A társadalomépítő kommunikációt szélesebb kontextusban vizsgáljuk, így ekként értelmezzük az állandó és időszaki kiállításokat, az ismeretátadási programokat, a kiadványokat és a múzeumi rendezvényeket is. Szakmai tevékenységünkkel célunk a tolerancia elősegítése, kommunikáció és dialógus kezdeményezése a társadalmat foglalkoztató témákról, problémákról, traumatikus eseményekről – a kibeszéléssel ugyanis a társadalom mentális jólléte fejleszthető. A múzeumoknak ugyanis vezető szerepe és felelőssége van abban, hogy a figyelmet ezekre a témákra irányítsa.