Múzeumi örökség és múzeumi kommunikáció (Kriza Könyvek, 51.)

A tanulmányok annak problémakörét taglalják, hogy a kelet-közép-európai térségben mi jellemzi a digitális technológia múzeumi adaptációjának folyamatát, valamint a digitális technológiának a kiállításszervezésben betöltött szerepét, másrészt – ez előbbivel mintegy szoros összefüggésben – a múzeumi online kommunikáció folyamatát. A szerzők a múzeum és örökség kapcsolatát, a múzeum, kommunikáció és digitalizáció kérdéskörét, a múzeumi kiállítások formanyelvét, illetve a látogatói elvásások témakörét elemzik.
Vajon miképpen hat ma a múzeumi praxisra a digitális technológiák gyors terjedése? E folyamat során felmerülő új kérdéseket a muzeológiai szakírások is központi témaként kezelik. A felvetődő kérdések egyike, hogy mely változtatásokat érdemes kezdeményezni a muzeológusi munkában, ha a digitális eszközök alkalmazását fontosnak tartjuk? A digitális eszközök múzeumi alkalmazása sajátos módszertani megoldásokat tesz szükségessé. Korosztályokat is érint ez a kérdéskör. A digitális és közösségi kezdeményezések leginkább a fiatalabb látogatót csalogatják be a múzeumba, amennyiben színes, érdekfeszítő és változatos a szóban forgó információ áradata. Más korosztályokat az analóg módszerek továbbra is kielégítik. A nemzetközi múzeumi gyakorlatban az információ terjesztésének új eszközeiről, a digitális átalakulásról gyűlnek az empirikus úton szerzett tapasztalatok. A győri múzeum vizsgálata rámutat, hogy mely gyakorlatok működnek jól egy magyar nagyvárosban, de arra is fény derül, hogy milyen akadályok várják a megoldást. A néprajzi muzeológia fórumain egyre többször kerül szóba a „hogyan tovább” kérdése. A múzeumi megoldások megvalósítása és sikere mára egyre inkább elválaszthatatlan a múzeum digitális stratégiájától.