Lenyomatok 8. Fiatal kutatók a népi kultúráról (Kriza Könyvek, 52.)

Több mint egy évtized telt el azóta, hogy a Lenyomatok hetedik száma megjelent. Az alcímben jelzett fiatal kutatók idővel idősebbek lettek, azonban a kolozsvári BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének és a Kriza János Néprajzi Társaságnak, illetve a két intézmény által működtetett Kriza János Szakkollégiumnak berkeiben nem állt meg a (kutató)munka. Újabb néprajz (és időközben művelődésszervező) szakos hallgatók láttak hozzá kutatásaikhoz, eredményeik (szak)dolgozatokban való megírásához, illetve publikálásához.
A tanulmányok és a témák sokszínűsége is bizonyítják, hogy a kolozsvári néprajzi iskola keretein belül pallérozódó fiatal kutatók munkája és témaválasztása igencsak szerteágazó és változatos. A kötet egyfajta kitekintés és biztatás is egyben. Kitekintés a fiatal kutatók jelenkori munkáira, illetve biztatás a többi fiatal kutatónak, hogy eredményeiket az olvasók elé tárják. Bízunk abban, hogy az olvasók előszeretettel veszik kézbe a kötetet és érdekfeszítő olvasmány(oka)t találnak benne.
A tanulmány az egyetemi hatalmi mechanizmusokat és a tekintélyelvűséget vizsgálja, és félig strukturált egyéni és fókuszcsoportos interjúkon keresztül térképezi fel, hogy a tanár–diák viszony milyen narratív reprezentációi forgalmazódnak a hallgatók körében, a tanár alakja hogyan konstruálódik meg, illetve az egyetem mint hatalmi intézmény hogy jelenik meg a diákok elbeszéléseiben. Elemzésében tárgyalja a diákok által megkonstruált egyetem-képet és a narratívumok által körülhatárolt diák- és tanár-szerepeket is. Felvázolja a tanár és a diák cselekvőképességének egy lehetséges mátrixát, illetve példákon keresztül szemlélteti a tekintély használatának és a tekintélyelvűség fenntartásának vagy megkérdőjelezésének lehetséges módjait.