A kalotaszegi nagyírásos hímzés

A kalotaszegi nagyírásos keletkezése az idők homályába vész, viszont már több mint másfél évszázada „fel lett fedezve” a világ számára. Megismertetéséhez és terjesztéséhez nagyban hozzájárult Gyarmathyné Hory Etelka (1843–1910) és Kónyáné Schéfer Teréz (?–1971) munkássága is, akik háziipart fejlesztettek a varrottasból. Azonkívül Malonyai Dezső, A magyar nép művészete című munkájának I. kötetében elég nagy teret szentel az írásosnak, és munkatársai, sőt Lippich Elek államtitkár is elismerően írtak a témáról a korabeli közleményekben.

Lippich Elek, a Vallási és Közoktatási Minisztérium művészeti osztályának vezetője 1903-ban járt Kalotaszegen, és ezt írja a varrotasokról: „Asszonyok kiterített vászonra koromlébe mártott lúdtollal csak úgy, »magok fejéből«, kifogyhatatlan fantáziával „írták” a gazdagabbnál gazdagabb ornamentumokat, amiket aztán kivarrtak kékkel, pirossal vagy feketével. Ma is élnek még asszonyok, akik ezt csinálják. A fiatalok már pénzért, megrendelésre, sietve dolgoznak, minták után, az urak gusztusára, holt színű selyemfonállal.” (Lippich 1933.)

Edvi Illés Aladár, Kriesch Aladár és Lippich Elek nem vette fel a kapcsolatot Gyarmathynéval, mivel elvi különbség volt köztük: míg Gyarmathyné meg volt győződve róla, hogy a népi díszítőművészet az úri osztályoktól „szállt alá” a parasztsághoz, ők pont az ellenkezőjét állították: „mindig a nép volt a művészetek anyja, teremtője, nevelője, és a néphez tér vissza minden művészet új anyagért, ha a néptől kapott régit már agyoncsépelte.” (Malonyai 1907: 233.) Bár elismerték a háziipar jövedelmező szerepét, mégis felszólaltak az elsilányosítás ellen: „Erre a szépséges fodorvászonra került hajdan – s kerül ma is, de ritkábban – a varrás, az írás után való varrás. Mert ez a szép, ez a művészi, nem pedig az az emésztő tucat munka, ami kenyérkeresetnek ugyan kenyérkereset, de a művészetnek semmi köze hozzá.” (Malonyai 1907: 233.)

A Malonyai-gyűjtemény igen nagy teret szentelt az írásos varrottasoknak. Képanyagában 16 nagyobb méretű rajz, több mint 90 kézelő-, vállfű-, és gallérminta, majd 13 színes táblán 201 fénykép van. Ezek közül a Nádasmentéről csupán 13 darab származik, így bátran állíthatjuk, hogy ezen a vidéken, akárcsak most, az írásosnak nem volt hagyománya. A legtöbb fénykép a felszegi falvakból származik és érdekes módon Magyarbikal is szerepel 32 darabbal.

Sajnos a kutatók nem foglalkoztak behatóan sem a technikájával, sem a szimbólumrendszerével. Bár néhol megjegyzik, hogy a zsinóröltés egyedülálló Európában, csak most találtunk hasonló öltésmódot Ázsiában, pontosabban egy afganisztáni ruhadarabon. Varrottasunk eredetiségét, ősiségét az is bizonyítja, hogy csupán 2 öltésmódot használ, a zsinóröltést és a laposöltést, ezekből alakítva ki a sokszor monumentális kompozíciókat. Azonkívül megmaradt a régi magyar „szent színek” kizárólagos használata, úgymint piros (fiatalság, életerő, szerelem), kék (nyugalom, elégedettség), fekete (gyász).

Az írásos varrottas szimbólumaival Kabay Lisett kezdett foglalkozni a ’70-es években, feltárva a motívumok jelentését. Sajnos az ezirányú kutatás még a mai napig várat magára a szakemberek részéről. Az írásos motívumok nem csupán díszítmények, hanem szimbólumok, amelyeknek üzenetük van, ezért nem mindegy hogyan alkalmazzuk őket. Az idők folyamán jelentésük feledésbe merült, de az íróasszonyok tudat alatt is alkalmazkodtak a szabályokhoz. A hagyomány tisztelete erősebb volt, mint a formabontó kedv, ahogy azt Kabay Lisett is megjegyzi: „Ha nem saját hagyománya, akkor mi tartotta vissza az íróasszony kezét attól, hogy környezetét, önmagát s a cica-micát ábrázolja?” (Kabay 1978: 137.)

Gyarmathyné Hory Etelka
2000 Tarka képek a kalotaszegi varrottas világáról. Reprint kiadás, KÖZDOK Kft. és Pro Kalotaszeg Alapítvány, Budapest.
Kabay Lisette (Lizett)
1978 Jelalkotás – jelolvasás. In: Korunk Évkönyv 1978. 122–139.
Lippich Elek
1933 Beszélgetés a művészetről és Kalotaszegről. Magyar Iparművészet 6. (6) 245–250.
Malonyai Dezső
1907 A magyar nép művészete I. Franklin Társulat, Budapest.
Péntek János
1979 A kalotaszegi népi hímzés és szókincse. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.
Sinkó Kalló Katalin
1980 Kalotaszegi nagyírásos. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.
2023 Kalotaszegi nagyírásos. Bővített kiadás. F&F International, Gyergyószentmiklós.
Újváry Dorottya – Sara Meaker
2021 Kónya Gyuláné, Schéfer Teréz, egy kalotaszegi papné élete és munkássága. Kolozsvár.
Valkay Erzsébet
1976 Őrszem, létrás életfa, szárnyas napkorong. A kalotaszegi képírásos varrottasok jelhasználatáról. Művészet XVII. (10) 39–44.

Mivel a kalotaszegi nagyírásos hímzés, technikájában és formavilágában egyedülálló a világon, és mivel a kalotaszegi magyarság kizárólagos tulajdona, megőrzése az utókor számára fontos feladat.