Bányai János életműve

Életútja

Bányai (1905-ig Binder) János Kézdivásárhelyen született 1886. november 6-án és Székelyudvarhelyen hunyt el 1971. május 13-án, 85 éves korában.

A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen Szádeczky Kardoss Gyula tanítványaként természetrajzot hallgatott, majd Budapesten polgári iskolai tanítóképzőt végzett (1908) és a budapesti tudományegyetemen természetrajz szakos tanári oklevelet szerzett (1908). Ezután, mint középiskolai tanárt, kiküldték Németországba, hogy a korszerű természettudományos oktatást és a múzeumok szervezését tanulmányozza. A jénai egyetemen és a berlini bányászati akadémián földtani előadásokat hallgatott (1912–1913). 1908-tól 1919-ig Abrudbányán, 1921-től 1931-ig Székelykeresztúron a tanítóképző intézetben, 1931-től 1945-ig Székelyudvarhelyen a gimnáziumban volt tanár.

Tanított még a kevevári polgári iskolában, megszervezte a székelyudvarhelyi állami középiskolát, a katolikus főgimnázium, a református tanítóképző múzeumait, a székelykeresztúri állami tanítóképző, kézdivásárhelyi, zalatnai polgáriskolák szertárait rendezte.

1913-ban felkérték a budapesti, majd 1921-ben a bukaresti Földtani Intézet külső munkatársának.

1926-ban a kaliforniai Hopkins Marine Institute meghívta az ottani sós vizek tanulmányozására.

1927-ben a Magyar Földrajzi Társaság meghívottja.

1929-ben a Magyar Természettudományi Társulat Bugát Pál-nagydíjjal tüntette ki a Korondi aragonit terület geológiai viszonyai című munkájáért.

1931-ben került Székelyudvarhelyre, ahol tanári munkássága mellett geológiai tevékenységet folytat, és az Orbán Balázs-i szellemi vonulatot követő, Székelyföldet és népét ismertető, 14 évfolyamot megért Székelység főszerkesztője volt.

1940-ben bevették a Földtani Társulat tagjai közé.

1941-től a Kelet-erdélyi és Székelyföldi Fürdőszövetség alelnöke és az Orbán Balázs Borvízkutató Intézet szervezője volt.

1942-ben Szegeden doktorrá avatták.

Nyugdíjba vonulásakor, 1947-ben megvált az oktatástól, de tovább dolgozott, elvállalva a székelyföldi vasércek kutatását. Munkássága eredményeként készült el a Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványkincseiről, valamint a tartománybeli ásványvizek és gázömlések monográfiái, amelyek ma is alapmunkának számítanak.

1961-ben a Magyar Földtani Társulat Bányait, mint a székelyföldi geológus nemzedék rektorát, az erdélyi ásványos vizek töretlen lendülettel dolgozó kutatóját, generációk földtani tanítómesterét köszönti. 1965-ben ugyanez a tudományos intézmény arany diplomával tüntette ki a tudományban és a népek közötti barátságért való tevékenységéért.

Tagja volt az Erdélyi Múzeum Egyletnek, a Mérnöki Kamarának, az Országos Természetvédelmi Tanácsnak, a Hidrológiai és Földrajzi Társaságnak.

Munkássága

Első cikkei az Urániában, a Természettudományi Közlönyben, valamint a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg. A több mint 100 tudományos és ismeretterjesztő szakdolgozatát az erdélyi magyar nyelvű és magyarországi, főleg természettudományos és népszerű folyóiratok közölték: a Botanikai-, Földrajzi-, az Orvostudományi Közlemények-, a Hidrológiai-, Természettudományi-, Földtani-, Turisztikai Közlönyök, Földtani Értesítő, Földgömb, Barlangvilág, Bányászati és Kohászati Lapok, Romániában pedig az Erdélyi Múzeum, Natura, Revista Muzeelor, valamint a Sepsiszentgyörgyi Tartományi Múzeum Évkönyve, 1879–1954.

Ismeretterjesztő és nevelő munkásságról tanúskodnak az Erdélyi Irodalmi-, a Magyar Népegészségügyi Szemlék, a Pásztortűz, a Vasárnapi Újság, a Székelyújság oldalain megjelenő cikkei, tanulmányai.

Álnevei: Siculus, Székely Tivadar.

A székelyudvarhelyi Székelység című tudományos ismeretterjesztő folyóirat alapító szerkesztője (1931–1944) volt. Ez elsősorban a közönség tudományok iránti érdeklődését kívánta kielégíteni: természettudományos és helytörténeti tanulmányok mellett szívesen közölt tudománynépszerűsítő cikkeket is.

Kutatásaiban, írásaiban Székelyföld földrajzi és földtani viszonyaival, hasznosítható ásványkincseivel és gyógyvízforrásaival foglalkozott, különösen a barnaszéntelepekkel, földgázzal, aranybányászattal. Mindezt szervesen egészítik ki az iszapvulkánokról, gyógyiszapokról, gyógylápokról és mofettákról szóló írásai, továbbá a korszerű, gazdaságos fürdőélet kialakításának gondolata. Értékes felszínalaktani vizsgálatokat végzett és több új felismerésre jutott a Szent Anna-tó és a Gyilkos-tó keletkezéséről, az alsórákosi bazaltkitörésekről, ill. a torjai Büdös-barlangról. 

Nemcsak ásványokkal, kőzetekkel és ősmaradványokkal foglalkozott, hanem tanulmányozta a Székelyföld növény- és állatvilágát is. Éveken keresztül szervezte a Hargita expedíciókat, nevéhez kötődik a hargitai lápok egyes reliktumainak (Betula nana, Saxifraga hirculus) felfedezése.

Az őslénytant számos új faj felfedezésével gazdagította: korábban ismeretlen tengeri mészalga kövületére bukkant, új diatóma (kovamoszat) fajra bukkant, amelyet róla neveztek el (Amphora Bányaiana). Számottevőek voltak ősnövénytani kutatásai is, amelyek alapján megírta a Székelyföld paleobotanikáját. 

Élete egyik fő műve a Székelyföld ásványvíztérképe, amely kb. 2000 forrást tartalmaz. Munkái közül két műve összefoglaló jellegű. A Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványi kincsei (Bukarest, 1957) és Magyar Autonóm Tartománybeli ásványvizek és gázömlések (társszerzőkkel, Bukarest, 1959). Ezenkívül társszerzője a Székelyföld írásban és képben című, 1941-ben megjelent kötetnek is. Tudományos kutatómunkájának legmaradandóbb eredményeit azonban Délkelet-Erdély, a Székelyföld ásványvíz-kutatásában érte el.

Fontosabb munkái

1914 A barót-ajtai barnaszénterület (Jelentés az 1913. évi részletes geológiai felvételről), MKFI évi jel. 1913-ról, Budapest. 

1919 Az aranyosbányai kontakt területről. Földt. közl., XLIX/1, Budapest. 

1919 Aranytartalmú érces telérek mikroszkópos vizsgálata, Földt. közl., XLIX/1, Budapest. 

1924 Geologia teritoriului de gaz de la Cristuru Secuiesc, Montanistic. Metalurg., III/7–8, Petroşani. 

1926 Az alsórákosi bazalterupciók és az Olt áttörés-kora, Erd. Irod. Szemle, III, 1, Kolozsvár. 

1926 Contribuţiuni geologice asupra regiunii Abrudului, Rev. Muz. Geol.–Min. Univ. Cluj, I/2, Cluj. 

1926 A Hargita gázforrásai, Földr. Közl., LIV/1–4, Budapest. 

1926 Földrengések a Kelemen-havasokban, Földr. Közl., LIV/1–4, Budapest. 

1927 Studiul geologic asupra flancului de vest şi mijlociu al muntelui Harghita, D. S. Inst. Geol. Rom., X. (1921–1922), Bucureşti. 

1927 Zăcămintele aurifere din Muntele Boteş, Abrud, An. Inst. Geol. Rom., XII, klny., Buc. 

1927 A felső Oltszorosok geológiai viszonyai, Erd. Irod. Szemle, IV/3–4, Kolozsvár. 

1928: ― A korondi aragonit lerakódásokról, Ifjú Erdély, 1928/2, Kolozsvár. 

1929 Acicularia s Neritina a Homoródmenti szarmata-képződményekben, Erd. Irod. Szemle, VI/3–4, Kolozsvár. 

1929 A Hargita vulkánikus kőzeteinek elterjedése, Emlékk. a Székely Nemz. Múz. 50 é. jubileumára, Sepsiszentgyörgy. 

1930 Mikroszkopikus érctelér vizsgálatok Verespatak vidékéről, Erd. Muz. XXXV, új foly. I/4–6, Az EME Term.tud. Szakoszt. közl., 1–10, 2 T., Kolozsvár. 

1930 A Székelyföld, mint fürdőország, EME XII. Vándorgyűl. Emlékk., Kolozsvár. 

1932 Udvarhely vármegye iszapforrásai, Erd. Múz., XXXVII új foly. III/1–3, EME Term.tud. Szakoszt. közl., Kolozsvár. 

1932 A Hargita déli részének opál-lerakódásairól, Math. Term.tud. Ért., XLIX, 196–201, Budapest. 

1932 A hargitai opálbarlang, Erd. Múz., XXXVII új foly. III/7–8, EME Term.tud. Szakoszt. közl., Kolozsvár. 

1933 Geologia bazinului superior al v. Tîrnava Mică, D. S. Inst. Geol. Rom., XIX (1930–1931), Bucureşti. 

1933 A székelyföldi ásványvizek lerakodásának geológiája, in: BALOGH E. [szerk]: Szádeczky-Kardoss Gyula emlékkönyv, Kolozsvár. 

1933 Dobostortaopál a Hargitából, Székelység, III/7–8, Székelyudvarhely. 

1934 A Székelyföld hasznosítható ásványai, EME XII. Vándorgyűl. Emlékk. (1933), Kolozsvár. 

1934 A székelyföldi ásványvizek, Erd. Múz., XXXIX új foly. V/7–12, EME Term.tud. Szakoszt közl., Kolozsvár. 

1934 A székelyföldi ásványvizek eredete és forrásfoglalásai EME Évk., XIII, klny., Kolozsvár. 

1934 A Székelyföld különleges gyógyvíz gazdagsága, Magy. egészségügyi szemle, II/7–8, Marosvásárhely. 

1935 A Székelyföld ásványi nyers anyagai, Székelység, V/2, Odorheiu. 

1937: Gázfürdő különlegességek a Székelyföldön, Magy. népegészs. szemle, V/3, klny., Marosvásárhely. 

1937 Borszék fürdő földtani alkotása és az ásványvizek eredete, in: Borszék fürdő monográfiája, Brassó. 

1937 A Gyilkostó (Lacul-Roşu) és környékének földtani ismertetése, in: A Gyilkostó monográfiája és kalauza,

1938 A székelyföldi fürdőélet hajdan és most, EME XV. Vándorgyűl. Emlékk. (1937), 77–84, Kolozsvár. 

1938 A Székelyföld természeti kincsei és csodás ritkaságai, a Székelység melléklete, 224 o., Odorhei. 

1938 Peştera de opal un fenomen unic în Ardeal, Romania, Rev. Of. Naţ. Turism, III/1, Bucureşti. 

1939 A Hargita-vidék hasznosítható ásványkincsei, EME XVI. Vándorgyűl. Emlékk. (1938), Kolozsvár. 

1939 Kövesedett halikralenyomatok, Erd. Múz., XLIV új foly. 10/1, EME Termtud. Szakoszt. közl., Kolozsvár. 

1940 A Maros és az Olt eredete, Erd. Múz., XLV, EME Termtud. Szakoszt. közl., Kolozsvár. 

1940 A Gyilkostó, Földr. közl., LXVIII/4, klny., Budapest. 

1940 A Szent Anna tó és környéke, a Székelység melléklete, Székelyudvarhely. 

1941 Ásványvizek világa, Gyógylápok és források, Természetes gázforrások, in: DÁVID J. [szerk.]: Székelyföld írásban és képekben, Budapest. 

1941 A Székelyföld földtani viszonyai, A székelyföld tájai, in: DÁVID J. [szerk.]: Székelyföld írásban és képekben, Budapest. 

1942 A Székelyföld paleobotanikája, Acta Univ. Szegedienssis, Acta Bot., 1/1–6, / A Székely Nemz. Múz. kiadv., Szeged. 

1942 A hazai gyógyvizeink eredete, (Ursprung der mineralien Heilwässer), Hydrol. közl., XXII/7–12, Budapest. 

1944 Adatok a Gyalui Havasok központi részének tavaszi flórájához, Scripta bot. Mus. Transilvanici, Kolozsvár. 

1949 A székelyföldi langyos források, Hydrol. Közl., XXVII/9–10, Budapest. 

1955 A volt Háromszék vármegye ásványvizei, A Sepsiszentgyörgyi Tart. Múz. Évk., Marosvásárhely. 

1955 Nemesfémek előfordulása a Hargitán, A Sepsiszentgyörgyi Tart. Múz. Évk., M.vásárhely. 

1957 A Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványi kincsei, Tud. K., Bukarest. 

1957 Magyar Autonóm Tartománybeli ásványvizek és gáz-ömlések, Akad. k., Bukarest. [Szabó Á., Soós Ilona, Schwartz Á., Várhelyi Cs. társaságában, társszerzőként]. 

1960 Újabb liásznyomok a homoródalmási – Mereşti (Románia) „Orbán Balázs” barlang mellett, Földt. közl., XC/4, Budapest. 

1962 Az ásványvizek összetételének változékonysága, és a változó elemzési eredmények, Hidrol. tájék., 1962/12, klny., Budapest. 

1963 Blocuri exotice în zona Carpaţilor Orientali, Asoc. Geol. Carpato-Balcanică, Congr. V., 4–19 sept, 1961, Bucureşti, II., Com. şt., Secţ. I.: Mineral.–Petrogr., Bucureşti. 

1963 Geochimia sedimentelor de ape minerale din zona Hărghita, Asoc. Geol. Carpato-Balcanică, Congr. V., 4–19 sept, 1961, Bucureşti,. V., Com. şt., Secţ. IV.: Geol. econ., București. 

1964 A Szent-Anna tavi ikerkráter erupciójának kora, Földr. Ért., XIII/1, Budapest. 

Ádám László
1972 B. J. Földrajzi Értesítő.
Balogh Edgár (főszerk.)
1981 Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F). Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.
Csíky Gábor
1985–1986 Bányai János a Székelyföld kutatója és hűséges fia. (Születése 100. évfordulóján.) In: Földtani Tudománytörténeti Évkönyv, 12. 64–82.
1986 Bányai János. In: Évfordulók a műszaki és természettudományokban. 61–63.
1997 Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig. Budapest, 148–149.
Hermann Gusztáv
2015 Székelyudvarhely művelődéstörténete. Jegyzetek: Hermann Gusztáv Mihály. A Kislexikont kiegészítette: P. Buzogány Árpád. 2. bővített, javított kiadás. Csíkszereda, Pro Print Kiadó.
Jakab Gusztáv – Csergő Anna-Mária – Ambrus László
2007 A Székelyföld flórakutatásának története. Flora Pannonica, Journal of Phytogeography & Taxonomy 5. 105–133.
Kisgyörgy Zoltán
1970 Bányai János az erdélyi geológusiskola fáklyavivője. Brassói Lapok. 1970. jún. 18.
1973 Bányai János emlékezete. Földtani Közlöny.
Kónya Ádám
1971 Bányai János. Földrajzi Közlöny. (2–3)
Kristó András
é. n. Dr. Bányai János (1886–1971) munkásságának helye az erdélyi magyar tudományosságban. In: Uő: Beszélő tájak. (Scientia Transylvanica.) Agora, Székelyudvarhely.
Monoki István
1997 Magyar könyvtermelés a román uralom alatt (1919–1940). Kolozsvár–Budapest.
Róth András Lajos
1997 Bányai János, a tanár és lapszerkesztő. In: Emlékkönyv a Kézdivásárhelyi Múzeum 25. évfordulójára. Tanulmányok. Médium Kiadó, Kézdivásárhely, 115–133.
Schőnviszky László
1972 Karszt és Barlangkutatási Tájékoztató.
Vofkori László
1974 Bányai János tudományos hagyatéka. Művelődés [Bukarest].
1993 Bányai János geológus, Erdély kutatója. Természet Világa 124. (2) 90.
Wanek Ferenc
2009 Székelyföldi geológustalálkozó Bányai János emlékezetének jegyében. Örökségünk. (4)
2009 Bányai János emlékezete. In: Tóth Attila (szerk.): XI. Székelyföldi Geológus Találkozó. Bányai János Emlékkonferencia konferenciakötet.

Bányai János a Székelyföld legnagyobb geológusa, ugyanakkor igazi polihisztor volt. A földtan majd minden ágát művelte, legyen az regionális földtan, rétegtan, őslénytan, kőzet- és ásványtan, vízföldtan, szénhidrogénföldtan, gazdaságföldtan, földfelszínalaktan. Ugyanakkor botanikus, zoológus, néprajzos és tudománytörténész, közíró, folyóirat-szerkesztő pedagógus, de egyben népnevelő is volt.

Bányai János pedagógiai működése mellett nem csak az ifjúságnak, hanem az egész székely népnek oktatója, tanítója volt és rendkívül gazdag irodalmi ténykedést is kifejtett.

Románia állami és tudományos szervei is megbecsülték, meghívták a Kárpát-Balkáni Geológiai Asszociáció bukaresti kongresszusának rendezőségébe és előadónak is felkérték, külön személyi nyugdíjban és állami kitüntetésben részesítették. 

A Bányai János tudományos hagyatékát felmérő Vofkori László szerint fő jellemvonása a szorgalom, tudományszeretet, hivalkodásmentes magatartás, fáradhatatlanság, ismeretei gyarapítására, szelídség, igazi baráti állhatatosság, emberség, az előadók iránti tiszteletadás.

Kristó András írta róla: „Életével, munkásságával bizonyította, hogy vidéki elszigeteltségben is lehet dolgozni, elismerést kiérdemelni, benne élni a tudományok vérkeringésében, lehet együtt fejlődni a tudománnyal, világszínvonalon dolgozni és mindezt az ismeretanyagot a nép szolgálatába állítani.”

Gyűjteményét és könyvtárát kevéssel halála előtt a Székelyudvarhelyi Múzeumnak adományozta, amelyből a Haáz Rezső Múzeum régi, illetve az új székhelyén is (Haberstumpf-villa) Bányai János emlékszobát rendeztek be. 

Székelyudvarhelyen a Bányai János Műszaki Szakközépiskola viseli a nevét.

Az EMKE Bányai János-díjat alapított, amelyet az erdélyi és a moldvai magyar népi kultúra szakszerű kutatásában, az erdélyi magyar muzeológiában jelentős eredményeket elért kutatóknak, muzeológusoknak adnak.