Aranymadár. Tanulmányok Tánczos Vilmos tiszteletére

A kör a természetközeli kultúrákban, a vallásos-mitologikus mentalitásban az egyik legelterjedtebb jel, jellemzően a Napot jelképezi. A Napot mind alakja után, mind pedig napi és éves időbeli mozgása szerint a kör jelképezi, és naptári rendszerek meghatározója. Ez adja a kör idő dimenzióbeli jelentőségét. A tárgyalkotásban is az önmagában záródó vonal, a kör a kezdet és vég szimbóluma, az abszolút jelképe, már az őskor óta. Bemutatunk néhány őskori tárgyat. A téralkotásban a körépítmények, körtemplomok az istenit, a kereszténységben Krisztust, mint örök Napot láttatják. E megállapítás kifejtésére számba veszünk néhány modell értékű példát az őskorból és a korai kereszténység időszakából. Témánk arra hívja föl a figyelmet, hogy míg a fizikaiban, föld felé korlátozódó kultúrában élő ember alapvetései a fizikai törvények, Newton törvényei és mások, addig a teremtés eredményeként felfogott természetben élő közösségek számára a legfontosabb létmeghatározó tényezők jellemzően metafizikaiak. Közöttük a kör, amely az istenit megjelenítve alkalmas az ideig való helyett az időtálló, a korlátozott helyett a határtalan, a véges helyett a végtelen irányába tájolni, alkalmas a rosszal szembeni védelemre, alkalmas az áldás és a jó biztosítására.