Ruralitás és gazdasági stratégiák a 21. században (Kriza Könyvek, 47.)

A 21. századra a nagy társadalmi-politikai változások a hagyomány pozíciójának megingását, nagymértékű megváltoztatását eredményezték. Mindezek kikezdték a közösségek szerveződésének korábban érvényben lévő modelljeit. A hagyomány és a hagyományt fenntartó közösségi keret folyamatos változásban van: a 21. századra a rurális térségekben a mindennapi életet is globalizációs és modernizációs folyamatok, illetve az információs és kommunikációs eszközök széleskörű elterjedése határozzák meg.

Mi lesz a klasszikus értelemben vett hagyománnyal, illetve mi számít hagyománynak a transzlokális és a transznacionális hálózatokra épülő életvezetés korában? Mit jelent a hagyomány és a mindennapi életvezetés, a fokozott transzfrontális migráció és a változó mediális környezetekben való jelenlét korában? Milyen társadalmi és gazdasági következményekkel jár a hagyomány változása a közösségek szintjén? Hogyan befolyásolja az etnikai együttműködés helyzeteit?

Az erdélyi magyar néprajzi kutatások – tudománytörténetileg érthető okokból – főként a kisüzemi és családi gazdaságok vizsgálatára összpontosítottak, a szövetkezeti formák legtöbbször kihasználandó vagy kihasználatlan lehetőségként vagy sikertelen kísérletként kerültek be az elemzésekbe. Tanulmányomban két szatmári sváb település – Mezőfény és Mezőpetri – máig működő mezőgazdasági társulásainak példáján keresztül arra keresem a választ, hogy miként maradhatott fenn mostanáig a szövetkezeti mezőgazdasági forma, melyek voltak azok a tényezők, amelyek ezt lehetővé tették, illetve hogy az elmúlt harminc év távlatában működése milyen módon alakította a lokális gazdaságot és társadalmat